Önmagadról, Gyerekekről

A béke kicsiben kezdődik

Öt évvel ezelőtt vendégeskedett nálunk néhány napig egy ukrán fiú, Igor. Az angoltanárnő szervezésében az osztályával a fiamék osztályát jöttek meglátogatni, hogy megismerjék egymást és a várost, a magyar vendégszeretetet, és gyakorolják az angol nyelvet. A szállást és az ellátást mi szülők biztosítottuk a gyerekek és kísérőtanáraik számára. Igor mellett az egyik tanárnőt, Juliát is a mi családunk látta vendégül, ennek köszönhetően sok időt töltöttünk együtt. Napközben az iskola szervezett számukra közös programokat, esténként pedig én főztem nekik itthon hagyományos magyar vendégváró ételeket – csirkepaprikást nokedlivel, gulyáslevest, túrógombócot – amelyeket nagy lelkesedéssel kóstolgattak. Sokat beszélgettünk az akkori, korlátozott angoltudásunkkal, és nagyon sokat nevettünk. Kellemes társaság voltak, és úgy láttam, hogy ők is jól érezték magukat közöttünk.

Az utolsó együtt töltött nap délutánján a srácok a kertünkben fociztak, ami erre a célra sajnos nem elég nagy, így Igor megkérdezte, nincs-e a közelben valamilyen sportpálya, ahová kimehetnének. Nem az osztálytársakkal együtt, csak ő és az én fiaim. Jól van, gondoltam, végül is kimehetünk együtt a parkba, nincs messze, és van ott több kisebb foci- illetve kosárlabdapálya is. Julia éppen a tanártársaival csinált programot, egyedül viszont nem akartam elengedni a rám bízott vendéggyereket, így az akkor még bölcsődés kislányomat is kézenfogva, Igorral és a két fiammal kisétáltunk a parkba, hogy keressünk egy focipályát.

“A béke kicsiben kezdődik” A teljes bejegyzés megtekintése
Önmagadról, Gyerekekről

Nagykorú lett a kisfiam

Amikor elsőszülött gyermekem decemberben betöltötte a tizennyolcat, azzal nyugtattam magam, hogy semmi sem változott a 17 éves és 364 napos állapotához képest. De rá kellett jönnöm, hogy ez mégsem egészen igaz. Mert ugyan eddig is jobbára önállóan intézte az ügyeit, de mostantól már formálisan sem kell engedélyt adnom neki semmihez, csak egyszerűen az „anyja neve” rubrikában fogok szerepelni a hivatalos iratokon, mint tájékoztató adat. Kikerültem a képből. Ha úgy dönt, akár el is költözhet a világ másik felébe, és én legfeljebb csak integethetek neki a zsebkendőmmel… Az eszemmel hiába koncentráltam eddig is arra, hogy a gyerekem nem a tulajdonom, egészen más élmény látni és tapasztalni ugyanezt a valóságban is.

“Nagykorú lett a kisfiam” A teljes bejegyzés megtekintése
Önmagadról, Gyerekekről

Amikor másodszor nem jutottunk el Granadába

Először azért nem jártunk sikerrel, hogy a város fölötti domb tetején elterpeszkedő, a világörökség részét képező csodaszép épületet belülről is megnézzük, mert spontán utazás keretében látogattunk oda, ahová 2 hónapra elővételben szokott minden jegy elkelni. Amikor azonban hónapokkal előre tervezve, gondos előkészületek után hiúsul meg az az utazás, amire olyannyira vágytunk, az nagyon tud fájni. Azt már tudom, hogy mit vett el tőlem a karantén. De hogy mi mindent ad, azt még csak most tapasztalom.

“Amikor másodszor nem jutottunk el Granadába” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

Hányadik testvér vagy?

Avagy miért hiábavaló azt mondani az elsőnek, hogy lazítson, a középsőnek, hogy ez nem verseny, és a legkisebbnek, hogy fogadjon szót?

Írtam már korábban is arról, milyen erős, láthatatlan kapcsolódás van a szülők és gyermekeik között. Felmenőink nemcsak a genetikájukat osztják meg velünk, hanem az érzéseiket, a teljes élethelyzetüket is. Ráadásként megkapjuk mellé az egész családot, mint meglévő rendszert, minden előnyével és hátrányával egyetemben, ami kikerülhetetlen hatással van az életünkre. Minden egyes nap.

“Hányadik testvér vagy?” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

„Anyu, éjszaka bejön a szörny!”

A bátorság nem a félelem hiánya

Amíg a kisfiam nyári táborban volt, a négyéves kislányom egyedül aludt kettőjük közös szobájában. Első este sírva panaszolta, hogy fél elaludni, mert jönnek a szörnyek. Tekintve, hogy sokat foglalkozom félelmek oldásával, higgadtan konstatáltam, hogy a suszternek most a saját cipőjét kell megfoltoznia. “„Anyu, éjszaka bejön a szörny!”” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

A te saját csokiboltod – az „önismeret-blabla”

Vannak, akik azt mondják, hogy az igazi önismeretre csak a beavatottak képesek. Hogy csak akkor lehet rá szert tenni, ha az ember jógázik, böjtöl, megtartóztatja vagy éppen meghaladja önmagát, hogy folyamatos erőfeszítést kell tenni ahhoz, hogy eljussunk abba a szent állapotba, ahol majd méltóvá válunk rá. Milyen szerencse, hogy ez nem igaz! Önmagunk megismeréséhez és megszeretéséhez nincs szükség semmi rendkívülire. “A te saját csokiboltod – az „önismeret-blabla”” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

A gyereknek a szülő gondja fáj?

Sok gyerekkel találkozom a munkám során. A szüleik azért hozzák el őket, mert segíteni akarnak nekik, és azért is, mert – bevallottan vagy sem – sokszor az az érzésük, hogy a gyerek problémáit valahogyan ők okozzák. Mintha ők lennének azok, akik nem tudnak jó szülők lenni. Na de ez vajon tényleg így van?

“A gyereknek a szülő gondja fáj?” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

Hátrafelé korcsolyázni – avagy miért nem értem, amit mondasz?

Gimnazista koromban tornaórán időnként korcsolyázni mentünk. Nem voltam különösebben ügyes, mégis nagyon szerettem a jégen siklani, gyorsulni, lassulni, íveket leírni… Csak hátrafelé nem tudtam menni. “Hátrafelé korcsolyázni – avagy miért nem értem, amit mondasz?” A teljes bejegyzés megtekintése

Gyerekekről

Ovikezdés – gondolatok, hogy könnyebben elengedd a félelmeidet (és a gyerekedet)

Hűvös a reggel, és szokatlanul korán indul. Lassan bandukoltok kettesben: te és a leendő óvodás. Elkezdődik valami, amit vártál is meg nem is, aminek örülsz is meg nem is, és amit tudsz is kezelni, meg nem is…

“Ovikezdés – gondolatok, hogy könnyebben elengedd a félelmeidet (és a gyerekedet)” A teljes bejegyzés megtekintése

Önmagadról, Gyerekekről

6 perc, és egy kávé…

…vagy ennél többet is megengedsz magadnak?

Szinte népbetegségnek számít a családanyák túlterheltsége és időhiánya. Vannak olyanok is közöttünk, akik nem is tudnak lazítani, és nem veszik észre, hogy ez hosszútávon mennyire káros. Miért és hogyan engedjük meg magunknak a kikapcsolódást a kismillió teendő közepette? Elmesélek egy történetet.

“6 perc, és egy kávé…” A teljes bejegyzés megtekintése