A gyereknek a szülő gondja fáj?

Sok gyerekkel találkozom a munkám során. A szüleik azért hozzák el őket, mert segíteni akarnak nekik, és azért is, mert – bevallottan vagy sem – sokszor az az érzésük, hogy a gyerek problémáit valahogyan ők okozzák. Mintha ők lennének azok, akik nem tudnak jó szülők lenni. Na de ez vajon tényleg így van?

Te is érezted már úgy, hogy a gyereked problémájáért te vagy a felelős?

Van úgy, hogy – akarva-akaratlanul – csakugyan részes vagy a problémájában

Amikor egy gyermek élete megkezdődik, eleinte fizikailag és érzelmileg is a szüleiből táplálkozik. Általuk kapcsolódik a világhoz, rajtuk átszűrve érkezik hozzá minden benyomás. Elengedhetetlen szüksége van arra, hogy hozzájuk tartozzon, mint ahogyan mindannyiunkban ösztönösen benne van a valahová tartozás szükségessége. Ennek  köszönhetően veszi át ő is öntudatlanul a családban uralkodó érzelmeket, gondolatmeneteket, életszemléletet, iránymutatásokat. Ha bármilyen negatív hatás éri a szülőket, ha nehézségekkel küzdenek, a küzdelmet a gyerek bizony akkor is érzékelni fogja, ha magát a problémát nem érti meg (nem is dolga, hogy megértse!), és ez a feszültség a saját életében is fennakadásokat okozhat.

Ha úgy véled, a gyereked esetleges lelki problémáihoz szándékod ellenére te is hozzájárultál, először is nyugodj meg! Nem te vagy az egyetlen, nyilvánvalóan nem is te leszel az utolsó, és ezzel semmi baj sincsen. Természetes, hogy hatással vagytok egymásra. Hogyan is lehetne másképpen? Hiszen nem tudtok egymástól teljesen függetlenül létezni. A lelkifurdalás azonban csak addig hasznos, amíg (további) tettekre sarkallja a hordozóját. Ha elindít egy úton, már be is teljesítette a feladatát. Ami megtörtént, az már megtörtént, nem érdemes rajta tovább rágódni. Azzal foglalkozz inkább, amit MOST megtehetsz!

Ha a gyereked gondjai nem függetlenek a tiédtől, akkor elsősorban ne az ő gondjaival foglalkozz, hanem a sajátjaiddal! Simítsd ki a saját életed gubancait, és meglátod, hogy a gyerekedről is legördülnek a terhek! Amikor még odabent hordtad a szíved alatt, magadra kellett odafigyelned ahhoz, hogy ő megkapja mindazt, ami a fejlődéséhez szükséges: te szedted a vitaminokat, te pihentél, te jártál kismamajógára az egészséged érdekében – mert a te épséged volt a kulcsa az ő egészségének is. A feladat azóta mit sem változott, továbbra is magadra kell odafigyelned ahhoz, hogy neki (is) jó legyen! Érzelmi biztonságot olyan szülő tud nyújtani, aki tisztában van saját szükségleteivel, értékeivel, és törődik saját magával. Ahogyan a te gondjaid megoldódnak, úgy fog majd a gyereked élete is egyre kiegyensúlyozottabbá válni. Pontosan azért, mert hatással vagytok egymásra.

Van úgy, hogy a problémája független tőled

Érzelmi közösség mindig van a szülő és gyermeke között, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érzelmi nehézségeket is ők okozzák egymásnak. Fokozhatják és súlyosbíthatják is ugyan a kellemetlenségeket, az összefüggés mégsem egészen lineáris.

Minden gyerek genetikai felépítését meghatározzák a szülei. Ám hiába szívja magába a szülei összes látható és láthatatlan aspektusát, nemcsak belőlük áll. Már a fogantatása pillanatában ott van benne önmaga is, leendő felnőtt énje csírája, amely nem a szüleiből fakad, hanem ő maga hozta magával a világra. Ez a belső mag nem függ senki mástól. Az idő előrehaladtával alakul, fejlődik, és valami olyan nő ki belőle, ami semmi máshoz nem lesz hasonlítható.

Emellett, ahogyan miránk, felnőttekre hat a múltunk és a jelenünk és számos egyéb tényező – szüleink, nagyszüleink, a könyvek, amelyeket olvastunk, a mondatok, amelyeket hallottunk, a barátaink, a napsütés, a hóesés – a gyerekünk is ugyanígy van ezzel. Neki is vannak szülei, nagyszülei, mindőjüktől származnak bizonyos tulajdonságai, beállítottságai, érzelmei, világnézete, amelyet kiegészítenek az életében szerzett saját tapasztalatai.

Ha a gyereked szorong, rosszul teljesít az iskolában, viselkedésbeli vagy másfajta gondjai vannak, lehet, hogy a problémájához valójában nincs is közöd, mert az a saját lényéből fakad. Szeresd őt, állj mellé, és támogasd, ahogyan csak tudod! Ha te magad (már) nem küzdesz azzal a problémával, amellyel ő most találkozott, könnyűszerrel tudsz neki segíteni.

…és van úgy, hogy valójában nincs is probléma

Ismered eléggé a gyerekedet? Ugye tudod róla, hogy nem ugyanolyan, mint te vagy? Ha nem felel meg annak a képnek, amilyennek látni szeretnéd őt, ha különbözik a társaitól vagy az átlagtól, az nem biztos, hogy aggodalomra ad okot.

Ne akard mindenáron megjavítani, mert nem biztos, hogy elromlott! 😉

Ahogyan nincs két egyforma ember, egyforma gyerekek sincsenek. Hogy a te gyereked hogyan dolgozza fel az őt ért hatásokat, hogyan áll hozzá a megoldandó feladataihoz, az öröklött és a külső tényezők mellett saját belső lényétől is függ, amely mindenki másétól különbözik. Mindenki másétól! Még a tiédtől is. Miért várnád el tőle, hogy mindent úgy csináljon, ahogyan te azt látni szeretnéd?

Lehet, hogy nem azért szétszórt, mert fel van borulva az érzelmi egyensúlya, hanem csak egyszerűen más a rendről alkotott fogalma, mint a tiéd. Lehet, hogy a tanulásban nem valamilyen érzelmi gát akadályozza, csak nem találja hozzá a motivációt. Lehet, hogy egy konfliktus esetén csak időt kell neki hagyni arra, hogy fel tudja dolgozni azt, és levonja a saját következtetéseit. Ne oldd meg helyette a feladatait, hagyd meg neki a saját kis ügyeit!

Ha ő maga kér tőled segítséget, azt természetesen vedd komolyan. De vigyázz arra, hogy közben ne tápláld bele a saját félelmeidet! Ne erősítsd benne azt, hogy valami baj van vele. Egy sikeres életnek nem az a fő jelzője, hogy konfliktusmentes. A konfliktusok szervesen hozzátartoznak az élethez, a megoldásuk segít boldog és egészséges, tapasztalt felnőtté válni.

A gyerekek sokkal többek, mint amit mi látunk belőlük, vagy amit ők maguk látni engednek. Mint a kis magoncok, gyengék és sebezhetők – ugyanakkor sokkal erősebbek, mint hinnénk. Hiszen fel akarnak nőni. Ez a törekvés tűzön-vízen át viszi előre őket. Sokkal többet elbírnak, sokkal könnyebben alkalmazkodnak, mint azt a felnőttek gondolják róluk.

Azzal tudjuk őket a legjobban segíteni, ha mellettük állunk, de hagyjuk őket önmaguk lenni – ÉS közben mi is önmagunk vagyunk.

.