6 perc, és egy kávé…

…vagy ennél többet is megengedsz magadnak?

Szinte népbetegségnek számít a családanyák túlterheltsége és időhiánya. Vannak olyanok is közöttünk, akik nem is tudnak lazítani, és nem veszik észre, hogy ez hosszútávon mennyire káros. Miért és hogyan engedjük meg magunknak a kikapcsolódást a kismillió teendő közepette? Elmesélek egy történetet.

Kisgyerekes Anyuka, hívjuk az egyszerűség kedvéért A-nak, hosszú idő után végre újra moziba megy a barátnőjével. Barátnője, nevezzük B-nek, egyedülálló. B. a munkája végeztével ráérősen elindul a mozi irányába, útközben belép egy kicsit körülnézni a kedvenc ruhaboltjába, aztán beül egy kávézóba, hogy este 7-ig kellemesen teljen az idő.

A-nak másképpen telik a délutánja. Felelősnek érzi magát azért, hogy otthon minden tökéletes rendben menjen, ezért a mozizásra csak úgy mondott igent, hogy előtte részletesen átgondolta, bele fog-e férni minden teendő a napjába. Munka után először az iskolába, onnan az óvodába rohan, hogy elhozza a gyerekeket, és hazafelé együtt lépnek be a pékségbe kenyérért. Mivel sáros az időjárás, a hazaérkezés és a gyerekek átöltöztetése után első dolga felporszívózni és felmosni az előszobát. Azután kipakolja a kenyeret, meghallgatja a nagyobbik gyerek megtanulandó versét, rendezgeti a kisebbikkel a kirakóst, közben rendet rak az előszobai komódon, kiönti a felmosóvizet és kisikálja a vödröt, leszedi a fregolit, elviszi pisilni a kisebbet, megkeresi a nagyobbik elveszett tornazokniját, előkészíti a vacsorának valót… Olyan feszített a tempó, hogy nemcsak a mosogatás marad el, de a délutáni kávéja sem fér már bele az időkeretbe. Mikor a férje végre belép az ajtón, A. magában hálálkodik, hogy a mozikba nem kell kiöltözni, és egy villámgyors köszönés után már indul is. Futva érkezik a buszmegállóba. Meg is állapítja magában, na ugye nem is kellett kávé ahhoz, hogy felmenjen a pulzusa! Ijedten konstatálja ugyanakkor, hogy az útvonaltervező szerint a leggyorsabb útvonal is 18:58-as érkezési időt jósol a mozihoz. Ajjaj, a végén még elkésik! Hirtelen ötlettől vezérelve felülbírálja a tervezőt és másik útirányt választ. És nyert! Ugyan lóhalálában, de már 18:52-kor beesik az épületbe. Ez plusz hat perc! Pont elég arra, hogy még vehessen magának egy kávét a büfében. Boldogság! Hát mégis lesz ma délutáni kávé! Már a papírpohárral a kezében találkozik össze B-vel, akinek kipirult arccal, lelkendezve meséli, hogy milyen ügyesen kicselezte az útvonaltervezőt. B. pedig csodálkozva bámul rá, és nem érti, miért van A. ettől ennyire felvillanyozva. Hat perc? De hát az semmi se. Kit érdekel hat perc? Van, akinek ez komolyan számít?

Igen, van. Sokan vannak, akik kicentizve élik mindennapjaikat, egyensúlyozva a munka és a család körüli teendők között, saját maguk számára a legkevesebb időt hagyva. De ez még a jobbik eset. Mert van, aki egyáltalán be sem vállal esti programot, mert neki a kötelesség nemcsak az első, hanem az egyetlen is, amire az idejét szánja. Hiszen a gyerekeket hazavinni és ellátni az ő feladata, a takarítást neki kell megcsinálnia, a bevásárlásért és a vacsoráért ő felel, ráadásul a férjét (nagymamát/anyóst/nagynénit, aki addig a gyerekekre vigyázna) is kellemetlen helyzetbe hozná, ha őmiatta kellene a programjukat átírni. Bármennyire is szeretne kilépni a napi rutinból, nyomasztja a felelősség. Ha ő moziba menne este, ki végezné el helyette a teendőit? Mit szólnának a gyerekek, ha Anya este nem lenne otthon? Mit gondolna a férje, ha a lecke leellenőrzését, az esti fürdetést és minden egyebet is neki egyedül kellene végigcsinálnia? Amikor így is épp elég fáradt szegény. Maradjon csak minden így. Nem baj, ha szenvedek, gondolja, kibírom. Nem akarom, hogy önzőnek tartsanak. Biztos nem is olyan jó ez a film, majd elmegyek egy másikra. Majd valamikor. Majd…

Ha te is úgy gondolod, hogy nem éri meg felforgatni a család programját a te esetleges kimenőd miatt, vagy ha a napról napra centizgetők közé tartozol, akkor csak egyvalamit szeretném, ha megértenél:

Az áldozat hiábavaló, ha nem szívből jön.

Ha úgy döntesz, hogy elviszed a hátadon az egész háztartást, mindent magadra vállalsz, de közben szenvedsz tőle, utálod az egészet és szíved szerint egészen máshol lennél – akkor jobb ha tudod, hogy ezt a családod a lelke mélyén, kimondatlanul is megérzi. És elég vacak azt érezni, hogy szenvedést okozunk valakinek, akit szeretünk.

Nem csinálod szívesen a napi rutint? Akkor változtass: Csináld szívesen! Vagy ne csináld egyáltalán.

Takaríts szívből! Főzz szívből! Csinálj szívből mindent, amit csak tudsz! Ha az időt rászántad és testben ott vagy, legyél ott lélekben is! Ha éppen valamivel foglalkozol, de közben elvágyódsz és másra gondolsz, akkor egyik helyen sem leszel jelen igazán. Így nem tudod kihozni a legjobbat semmiből sem. Az az idő egyszerűen kiesik, mintha ott sem lettél volna. Csak azt fogod érezni, hogy az idő eltelt… és lassan a lelkifurdalás is megérkezik.

Próbálj meg másképpen nézni a megszokott feladataidra! Amikor legközelebb odaérsz a gyerekekért az iskolába-óvodába, a közlekedés kellemetlenségei helyett inkább figyelj arra, hogy mit szeretsz bennük igazán, miért szeretsz velük lenni! Amikor hazafelé menet bevásárolsz, az idegeskedés helyett figyelj arra, milyen jó, hogy van választék a boltban, és milyen finom az, amit éppen választasz! Amikor a lakást takarítod otthon, engedd magad örülni a szép függönynek, a kedvenc bögrédnek, a mosógép hangjának, a kényelmes kanapédnak! Amikor a gyerekeiddel töltöd az időt, ne feladatként tekints rájuk! Ha velük játszol, akkor csak velük legyél. Olyankor ne gondolj se a teendőidre, se a vágyaidra, hanem éld át az együttlétet. Sokkal többet fog adni neked, mint hinnéd. Amikor pedig eldöntöd, hogy este moziba mész, akkor szánd rá az időt rendesen, és ne centizgess, könyörgöm! 🙂 Engedd meg magadnak a szabad estét, hogy az valódi lazítás legyen. Ha ehhez az kell, hogy a férjed vagy bárki más átírja a saját programját, akkor fogadd el tőle köszönettel és szeretettel ezt a hozzájárulást.

Gondold át a teendőidet, és vedd észre, ha ok nélkül vállaltál mindent magadra! Lehet, hogy nem is várta el ezt tőled senki. Csak elfogadták, megszokták, mert így kényelmes, de igazából nincsenek rászorulva. Nem baj, ha eddig így csináltad, nagyon sokan járnak ebben a cipőben. De mostantól már figyelj oda! Ne nyomd el saját magadat. Ez a gyerekeid számára sem jó minta.

Jó ötlet közösen átnézni, hogy jelenleg milyen feladatok vannak nálatok otthon, azok közül melyiket ki csinálja, és rendben van-e ez így. Ha az derül ki, hogy a teendőknek aránytalanul nagy része hárul ugyanarra az emberre, mindenki érezni fogja, hogy ez nem korrekt. Ha a munkamegosztás igazságtalan vagy egyensúlytalan, osszátok újra! Ha közösen alkotjátok meg az új menetrendet, sokkal kevesebb lesz az ellenvetés. Az átengedett teendőknek pedig a felelősségét is engedd át. Ha valaki más csinálja meg az adott feladatot, de te a végén azért még leellenőrzöd, akkor aligha lett kevesebb a súly a válladon… Nem rossz az, ha a gyerekeid megtanulják, hogy minden embernek vannak határai, és igényei, amelyeket tiszteletben kell tartani. Úgy tudnak tiszteletet tanulni irántad, ha látják, ahogyan te is megadod azt saját magadnak.

Megérdemled, hogy elmenj moziba, vagy akárhová, ahová szeretnél. És nem azért, mert megdolgoztál érte, hanem mert ez mindenkinek jár. Ahhoz, hogy adni tudjunk, nekünk magunknak is töltődnünk kell. Nem leszel attól rossz anya, ha figyelsz a saját szükségleteidre. Ha tényleg fontos vagy magadnak, akkor mielőbb kezdj el gondolkodni, hogyan tudnál több szabad időt vagy több segítséget szerezni! Találni fogsz rá megoldást, ha szabadon engeded a fantáziádat, és nemcsak a megszokott kereteken belül gondolkodsz.

Ha te jobban érzed magad, akkor adnod is könnyebb lesz. Akkor talán már nem is fogod áldozatnak érezni azt, amikor az idődet másokra fordítod.