Önmagadról

Kineziológia – mi is az?…

Ha még nem jártál kineziológusnál, talán benned is megfogalmazódik a kérdés, hogy miért is jó oda elmenni, mi is történik ott tulajdonképpen. Ez egy kevéssé ismert módszer, kicsit talán megfoghatatlannak is tűnik. Ezért írok most róla, jobban mondva egy kis szeletkéjéről, a lehető legkevésbé tudományosan. Nem az a célom, hogy részletesen bemutassam, hanem hogy elhelyezzem a mindennapi életedben.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy mivel foglalkozom, azt mondanám: kisimítom az embereket. Nagyon leegyszerűsítve érzelmi és fizikai stresszoldással foglalkozom. Amikor azonban stresszről beszélek, nem(csak) a munkahelyi nyomást, határidők szorítását vagy a felelősség súlyát, hanem sokkal mélyebb dolgokat értek alatta.

Stresszre hétköznapi értelemben úgy szoktunk gondolni, mint valami külső ok miatti nyomásra, amely testi és lelki oldalon is feszültséget generál, és ez akár a hosszú távú egészségünket is veszélyezteti. Természetesen az ilyen stressztünetek is csökkenthetők a kineziológia alkalmazásával, ennél azonban jóval többről van szó.

A világ, amelybe beleszületünk, nincs puha vattába csomagolva. Már a születésünktől kezdve (sőt, már édesanyánk szíve alatt is) érnek bennünket bizonyos hatások, különböző ingerek, amelyekre reagálunk. Amikor a szervezetünk olyan behatással találkozik, amely bármely okból megterhelő a számára, olyankor erre az ingerre stresszreakcióval válaszol. Ez természetes működésünk, az életünk védelmét szolgálja. Agyunk elsődleges funkciója az, hogy életben tartson bennünket, ezért minden információt, benyomást eltárol, hogy a későbbiek során villámgyorsan a segítségünkre lehessen. Vészhelyzetben úgy működik, mint egy jó testőrparancsnok: azonnal elindítja azt a válaszreakciót, ami egy korábbi, hasonló helyzetben egyszer már megmentett minket, hiszen ha élet-halálról van szó, nincs idő a gondolkodásra. A gond akkor van, ha a későbbi szituáció valójában nem veszélyes, esetleg csak hasonlít a korábbira, mert ilyenkor az a reakció, amely korábban a túlélést szolgálta, felesleges óvintézkedésnek bizonyulva tévútra vihet. Mindjárt elmagyarázom.

Bizonyára senki sem gondolja, hogy egy ismeretlen, vicsorgó kutyát megsimogatni, a sütőből az éppen megsült piskótát puszta kézzel kivenni, vagy az autópályán gyalog átvágni jó ötlet volna. Ezek a helyzetek veszélyesek számunkra, amelyekből csak úgy tudunk sérülésmentesen kikerülni, ha agyunk vészjelzéseinek megfelelően cselekszünk. Az ilyen hasznos védelmi funkciók mellett azonban sok olyan beidegződésünk, mélyen gyökerező meggyőződésünk is van, ami nemhogy nincs segítségünkre, hanem jócskán hátráltat abban, hogy örömteli, teljes életet élhessünk.

Tegyük fel, hogy kicsi korodban nagyon szerettél énekelni. Ám egyszer az történt, hogy miközben szívből dalolgattál, valaki kicsúfolt miatta vagy elkezdett nevetni rajtad. Ez akkor mélységesen megbántott, és nagyon fájt. A testőröd azonnal felfigyelt a történtekre, és így elemezte a szituációt: „Hohó, a főnök rosszul érzi magát! Akkor ez egy veszélyes helyzet. Lássuk el ezt az emléket halálfejes figyelmeztető címkével, és úgy tegyük az irattárba! Éneklés = veszély. A jövőben nem ismétlődhet! Ha egy ilyen szituációt körvonalazódni látok, indítom a védekező mechanizmust.” Mára már lehet, hogy el is felejtetted magát az élményt, a figyelmeztetés azonban tudat alatt megmaradt. Lehet akármilyen szép hangod, nem fogod éneklésre használni, legalábbis mások jelenlétében biztosan nem. Mivel racionálisan megindokolni felnőttként már nem tudod ezt a viselkedésedet, jobb híján kitalálsz magadnak logikusnak tűnő magyarázatokat, amelyeket ha elég sokszor mondogatsz, még el is hiszed őket: hogy nincs szép hangod, csak dörmögni / nyávogni tudsz, hogy nem tudod megjegyezni a dallamot / dalszöveget, hogy túl halk / hangos vagy, hogy mások nem szeretnek hallgatni téged, vagy a legrosszabb: hogy alapjában véve te nem is szeretsz énekelni… Holott ebből valószínűleg egyik sem igaz.

A testőröd jót akart neked, teljesítette a küldetését: beállította a programot, amivel megvéd a további fájó sérülésektől. Valójában azonban megfosztott téged sok örömteli pillanattól, amit kedved szerint énekelve tölthettél volna, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ez máskor is ilyen rossz élményeket hozott volna magával.

A legkorábbi emlék, ami egy adott érzelemhez kötődik, viszonyítási alapként szolgál minden későbbi esethez, amikor ugyanez az érzelem megismétlődik. Az emlékeink egymásra halmozódnak, ezért amikor a jelenben egy esemény kiváltja ezt az érzelmet, a reakció az emlékek összessége alapján következik be. Ha kellően nagy volt a trauma (az érzelmi töltet), akkor egyetlen alkalom is elég egy korlátozó alapprogram kialakulásához. Ha az érzelem kezdetben nem elviselhetetlen ugyan, de kellően sokszor ismétlődik, akkor is meghatározóvá válhat a hozzá kapcsolódó gátlás, amelyet tűzön-vízen keresztülvisz az agy.

information-boards-105139_1920

A korábbi élményeink alapján kialakult vészforgatókönyvek úgy óvnak bennünket, mint a biztonsági öv az autóban. A biztonságunk a túlélés érdekében mindennél fontosabb, testőrünk ezt a küldetését nagyon komolyan veszi – de ahogyan telik az idő, egy nap könnyen arra ébredhetünk, hogy száz és száz biztonsági övvel körbefonva ülünk a képzeletbeli autónkban, és szinte moccanni sem tudunk… Már ha egyáltalán ráébredünk. Ezeknek a védekező mechanizmusoknak a nagy része ugyanis nem is tudatos. Automatikusan futnak bennünk. Akkor is működnek, ha nem akarjuk. Ilyenkor úgy viselkedünk, mint valami beprogramozott robot, holott reális helyzetértékeléssel, a körülményeket és lehetőségeket tudatosan átgondolva minden bizonnyal másképp cselekednénk. Ilyen láthatatlan gátlások miatt nem találunk párt magunknak, ezért érezzük magunkat rosszul a munkahelyünkön, ezért nem hallgatnak ránk a gyerekeink, ezért nem tudunk lefogyni, megtanulni angolul, vagy éppen kiállni magunkért, ezért nem engedjük magunkat örülni, másként gondolkodni, döntéseket hozni, cselekedni, segítséget kérni – és még sorolhatnám, mi mindenben tudjuk saját magunkat gátolni. Csakis a legnemesebb szándékkal!

Az egészben az a legveszélyesebb, hogy sokszor észre sem veszed – éppen azért, mert automatikusan történik. A testőröd egészen addig szorosan bekapcsolva tartja az általa előnyösnek ítélt biztonsági öveket, amíg egy új, hasznosabbnak ítélt viselkedési mintát (=alapprogramot) nem kap. Addig nem enged téged változni.

Ijesztő a kép? Akkor van egy jó hírem:

A régi mintát meg lehet haladni!

Ebben segít a kineziológia. A terapeuta segít megtalálni a láthatatlan biztonsági övek csatját.

Már azzal is oldódik a stressz, ha csak tudatosítod a gátlásaidat. Magát a rossz élményt nem lehet meg nem történtté tenni, de a hozzá fűződő érzelmeket, a rá adott reakciót tudatossá lehet tenni az automatikus helyett. A régi programok megváltoztatása után pedig már sokkal szélesebb lesz a panoráma az életedben. Ha megszűnik a tudat alatti stressz, a harckészültség is oldódik, a felszabaduló energiát másra tudod majd fordítani. Minél több ilyen rejtett korlátot tudsz feloldani, annál erősebbé válsz, annál tisztábban fogod látni az életedet, annál több örömet fogsz találni benne.

Mikor gyanakodj láthatatlan biztonsági övekre?

Ha előfordul, hogy nem tudod megfogalmazni, tulajdonképpen miért is érzed kellemetlenül magad egy-egy szituációban, vagy ha nem tudod elfogadhatóan megindokolni, miért teszel vagy éppen nem teszel meg valamit, amit a józan ész diktálna, vagy ha dühöt vagy félelmet érzel olyan dolgoktól, amelyektől úgy általában véve nem szokás.

Annak idején, amikor az adott védőmechanizmus kialakult, érthető és jogos volt, hogy csalódást vagy fájdalmat éltél át. De ma már ma van! A körülmények is mások, és te sem vagy már ugyanaz. Nem volna jobb végre kikapcsolni ezt az övet, és máshogyan csinálni?… Jobb az életet nem öntudatlanul sodródva élni.

Ha megtalálod a gátlásaid okát, akkor már csak változtatni kell rajtuk, és az okozat megszűnik. Minél hamarabb ismered fel őket, annál hamarabb találod meg a megoldást. Megoldás minden esetben van! Akkor is, ha nem mindig könnyű. Nem egyszerű magunkba nézni, segítség nélkül sokszor nem is megy, hiába érzed úgy, hogy te mindent megteszel. De amikor készen állsz rá, mert már átlátod, hogy az adott védőprogram miért és hogyan szolgálta eddig a javadat, akkor már képes leszel azt kikapcsolni vagy átírni. Persze csak ha szeretnéd.

castle-1290860_1920

Az életed nem feltétlenül az, aminek látszik. Nem olyan vagy, amilyennek gondolod magad. Jóval több rejlik benned, többre vagy képes!

Szabad változni!

Ha egyedül nem megy, nyugodtan kérj segítséget!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s