Önmagadról

Mi köze a kukásautónak a kisimult idegekhez?

avagy a rendrakás fontossága

Kertes házban lakunk, ahová egy héten egyszer jár a kukásautó. Kedd esténként szoktuk kitenni a kapu elé a kukát, hogy szerda hajnalban elvihessék a tartalmát a megfelelő helyre. A foci EB lázában ez a mozdulat az egyik kedd este valahogyan elmaradt. Nem olyan nagy baj, gondoltam, hiszen nincs is még tele, és a családunk odafigyel arra, hogy ne termeljen túl sok szemetet. Ki tudjuk várni a jövő hét szerdát!

Nos, ebben kicsit tévedtem…

Népes, ötfős családunk – a szelektíven gyűjthető hulladékokat nem számítva – bent a házban két szemetest is használ. A konyhában van a nagy, ahová a bármilyen, nagyobb méretű szemetet dobjuk, a fürdőszobában pedig a kicsi, ahová a kisebb, nem romlandó dolgok kerülnek. Ha valamelyik szemetes megtelik, akkor a teli zsákot kivisszük a kerti kukába, ahonnan szerdánként távozik, hogy hőenergiává alakuljon, vagy új életet kezdjen.

A szóban forgó szerdai nap látszólag könnyedén indult. Eleinte még csak arra koncentráltam, hogy ami a szemetesbe kerül, azt minél jobban összetömörítsem, hogy minél kisebb helyet foglaljon. Rá kellett azonban jönnöm, hogy pusztán kézi erővel semmi sem tömöríthető fekete lyukká. Mikor a teli zsákot csütörtökön kivittem a konyhából a kerti kukába, amely az új vendéggel együtt immár megteltnek látszott, újra kellett gondolnom a hulladékkezelési gyakorlatunkat. A következő napokban arra került a hangsúly, hogy mielőtt bármit a szemetesbe helyeztünk volna, a család kétszer is átgondolta, hogy tényleg ki kell-e azt dobni, vagy még használható. Így menekült meg időlegesen a gyerekorvostól összegyűjtött, meggyűrődött, cirka hetvenkilenc darabot számláló matricakupac, és így lényegült át fürdőszobai játékká a kiürült samponos flakon. De köszönhetően annak, hogy a kislányom még pelenkát hord, így is megtelt egy újabb szemeteszsák, és a kerti kuka kihasználtsága hétvégére a maximálisról elérte a félig nyitott, kilógó zacskós, éhes kóbor kutyákat vonzó szintet.

A szerda hajnal pedig csak nagyon lassan akart eljönni… Hát mindent meg kellett őriznünk, ameddig csak lehet! Kedden már ott tartottunk, hogy amikor kinyitottam a kenyértartót, nemcsak az illatos vacsorának valót láttam, hanem ott voltak mellette a megmaradt, beszáradt csücskök is. Ha bementem a gyerekszobába, azonnal a fiam íróasztalán lévő papírgalacsin és zsebkendő kupacra tévedt a szemem. A kiürült WC-papír guriga ott maradt az új tekercs mellett, szemet hunytam a hűtő mellé helyezett, összenyomott üdítős dobozok felett. A porszívót igyekeztem nem bekapcsolni, mert a tartályát nem tudtam hová kiüríteni…

room-627215_1280

Lehet, hogy mégis hallgatnom kellett volna a férjemre, aki azt javasolta, hogy nyissunk egy alternatív szemetest a hátsó épületben? (A kánikulában?!?!? Szó sem lehet róla!)

Kedden este többször is leellenőriztük, hogy ugye kikerült a kuka a ház elé? És szerda reggelre megkönnyebbültünk. Az élet visszatérhetett megszokott kerékvágásába. (Viszlát, matricák!) De a szükségtelen, leselejtezésre váró dolgokkal teli helyiségek képe bennem maradt.

Mert ezt csináljuk saját magunkkal is.

Az otthonunk arra szolgál, hogy a meleg fészkünk, a biztos hátterünk, a menedékünk, a barátunk legyen. Értünk van. Egy tiszta, rendezett otthonban nemcsak pihenni tudunk sokkal jobban, de jóval több meghittséget, nyugalmat, könnyedséget, inspirációt is érzünk.

Vajon miért hisszük azt, hogy belülre nem kell ugyanilyen figyelmet szentelni?

home-1247150_1920

Gyűjtögetünk érzéseket és tapasztalatokat, amelyeket eltárolunk magunkban, és ez rendben is van így. Akadnak azonban közöttük szép számmal olyanok is, amelyek valaha hasznunkra voltak, de ma már egyáltalán nincs rájuk szükségünk. Mégis hurcoljuk őket tovább. Tele vagyunk olyan félelmekkel és bűntudattal, amelyeket már csak megszokásból őrizgetünk, pedig nem szolgálják a javunkat. Azzal áltatjuk magunkat, hogy fér még, holott a haszontalan lelki tehertől néha már mozdulni sem tudunk.

Ha a lakóterünk tele van kacatokkal, az vonzza a tekintetet. Elég csak bepillantani egy helyiségbe, hogy azonnal az oda nem illő tárgyon akadjon meg a szemünk. Tépett boríték a kanapén, kirakósdarabka a fürdőszobaszőnyegen? Zavar, ha valami nincs a helyén, nincs rendben. A lomok egy idő után akár annyira is eluralhatják a teret, hogy a szépet, a harmóniát, a saját magunkat kifejező rendet talán már meg sem látjuk mögöttük. Ugyanígy, ha a lelkünkben vannak felesleges terhek, hajlamosak vagyunk csakis azokat észrevenni, anélkül hogy az igazi értékekkel tisztában volnánk, és örülnénk a létezésüknek.

Ha a felesleges kacatok folyamatosan útban vannak, érdemes kitakarítani, nemcsak kívül, hanem saját magunkban is! A megélt, egykor hasznos, de ma már nem feltétlenül szükséges érzések nem mindig távoznak el maguktól. Időnként meg kell állnunk felülvizsgálatot tartani, észre kell vennünk az oda nem illő holmit. Biztosan szükségünk van rá?

Mivel nincs két egyforma ember, két egyforma rend sem létezik. Mindenkinek máshol van az a határ, ami a kellemest a zavarótól elválasztja. Azt azonban mindannyian érezzük, ha már átléptük a határt. Ha össze vagyunk zavarodva és nem látunk át az érzelmi káoszon, akkor eljött az ideje a lomtalanításnak! Ez pedig amennyire fontos, éppen annyira egyszerű. Csak engedni kell az elménknek, hogy lecsendesedjen. Egy táncóra, egy jógafoglalkozás, egy könnyű esti séta, de még akár a mosogatás is biztosíthatja a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy csak magunkra tudjunk figyelni. Számba venni, mi is az, ami igazán zavar, és engedni, hogy a megoldás megmutassa magát.

Esti csendben, amikor egyedül vagyok a konyhában, a buborékoktól csillogó meleg vízben matatva szoktak a legjobb gondolataim támadni. Megoldások egy adott kérdésemre, vagy egyszerű felismerése a nyilvánvalónak, amit az adott nap hordaléka eltakart előlem. Ahogyan az edények szépen, sorban egyre tisztábbá válnak és végül ott csillognak a szárítón felszabadultan, ugyanúgy oszlanak el az én felhőim is, hogy átadják a helyüket a napsütésnek, a tiszta gondolatoknak, hogy meglássam a lényeget. Hogy felfrissülve, új lelkesedéssel folytathassam az életemet.

soap-801835_1920

Ha rendet rakunk odakint, és egyúttal idebent is, az meglepő erőt ad! Megsokszorozza az energiánkat, és helyet biztosít új és izgalmas gondolatoknak, érzéseknek.

Ne gyűjtögess hát feleslegesen! A belső takarításhoz nem kell megvárni a szerda reggelt! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s