Nem tudok úgy bemenni egy könyvesboltba, pláne így január elején, hogy a kirakat első sorában ne találnék legalább háromféle önfejlesztő, személyiségfejlesztő kézikönyvet, amelyek mind meg akarják mutatni, miben és mivé is kellene változnom ahhoz, hogy kiteljesedett életet élhessek. A fejlődést erőltető írások azonban – a jó szándék ellenére – a valóságban ritkán vezetik el az embert élete csúcspontjához. A változást ugyanis nem ott kell keresni, ahol elsőre gondolnánk.
Bizonyára van egy elképzelésed arról, hogy hol kellene tartanod az életedben, mivel kellene rendelkezned, mit kellene már tudnod, hogyan kellene viselkedned. Ha ez az elképzelés nem egyezik meg a valósággal, akkor úgy érzed, hogy valami baj van. Holott a hiba sokszor nem a valóságban van, hanem az elképzelés téves.
Csak a bizonytalanságodat növeled, ha olyanná akarsz válni, amilyen nem vagy. Nem tudsz olyasvalamit kibontakoztatni magadból, aminek legalább a csírája ne lenne meg benned. Ha valami akkor sem megy, ha minden erődet beleadod, az azt jelenti, hogy rossz irányban keresgélsz, hogy olyasmit vársz el magadtól, aminek nincs alapja. Valószínűleg nem figyelsz magadra eléggé.
Mert mi is az, amire figyelsz? Általában nem az, amid van, hanem amid nincs. A vágyott dolog hiányára, vagy az ideálisnak tartott tulajdonság ellentétére koncentrálsz. Csakhogy, észrevetted már, hogy amire figyelsz, azt növeled? Amire a tekintetedet irányítod, az törődést kap tőled, amit nyomban meg is hálál: szárba szökken, sarjad, és megsokszorozva önmagát, bőséget terem. Aztán, ha nem vagy résen, szépen maga alá temet. Jól gondold meg, mi az, amit növelni szeretnél!
Biztosan úgy érzed, hogy vannak olyan tulajdonságaid, amelyektől szívesen megszabadulnál. Amikor ezeken jár az eszed, olyankor akaratlanul is figyelmet szentelsz nekik, gyarapítod őket, és ezzel az elégedetlenséged is csak egyre nő. Gondolj csak vissza, hogyan érezted magad a legutóbbi fogyókúrád ideje alatt! Az aggódás, a bűntudat, a diétára nem kényszerülő emberek iránti irigység és az emiatt érzett lelkifurdalás, a tiltott ételek utáni sóvárgás és a megengedettekkel való, véget nem érő kalkulálás valószínűleg akkora lelki és szellemi megterheléssel járt, hogy amellé már nemigen fért el más érzés. Nem jutott eszedbe például, hogy teszem azt, szakértője vagy a kortárs norvég irodalomnak, és hogy ez mekkora büszkeséggel tölt el. Amikor az ember egyvalamire fókuszál és mindent ugyanazon a szemüvegen keresztül szemlél, egyszerűen nem veszi észre a lencsén kívül létező világot.
Próbáld meg egy kicsit letenni a szemüveget, és a fókuszba helyezett tulajdonságaidon (vagy a hiányukon) kívül mást is meglátni! Még nem ismered magad teljesen, de már tisztában vagy néhány vonásoddal. Felcímkézted, jó és rossz kategóriákba osztottad őket. A jónak ítélt jellemzőkkel elégedett vagy, a rossznak tartottakkal harcban állsz. Pedig ezek egyszerre léteznek benned! Ahhoz, hogy te önmagad légy, ezen tulajdonságaid mindegyikére szükség van.
A tulajdonságaink, a pillanatnyi lelkiállapotaink nem ellenségek, hogy ki kellene irtanunk, erővel le kellene gyűrnünk őket. Ha saját magad ellen harcolsz, ki fog veszíteni?
Ha egy nemkívánatos jellemvonásodtól meg akarsz szabadulni, az nagyjából ahhoz fogható, mintha meg akarnád állítani a hóesést. A hó esik, akár akarod, akár nem, nem tudsz tenni ellene semmit – ha viszont elfogadod, remekül ki tudod használni. Elmehetsz például szánkózni, építhetsz hóembert, vagy gyönyörű természetfotókat készíthetsz. Dönthetsz akár úgy is, hogy nem veszel róla tudomást: bekucorodhatsz a párnáid közé egy hatalmas bögre forró csokival, és nézhetsz sorozatokat. Sőt, egészen nyugodtan választhatod azt is, hogy szembeszegülsz: kimész a szabad ég alá pörölni a felhőkkel, gyötrődni a hólapáttal, és válogatott sértéseket vágni a gyanútlan járókelők fejéhez… E látszólag egymásnak ellentmondó cselekvések közül egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. A téli tájba ugyanúgy beletartoznak a hóemberépítők, a takaró alá menekülők és a hólapátos morgolódók is. Egyvalami közös ebben a három helyzetben: a hó. Rajtad áll, mit kezdesz vele.
A személyiség olyan, mint a hóesés: adott. Minden tulajdonságban van azonban valami, aminek örülni lehet, amit saját gyarapodásodra fordíthatsz. Ráadásul nem is kell választanod két, egymással ellentétes jellemvonás között, csak megengedned, hogy ez is és az is egyszerre létezzen benned. Mert ilyen is, olyan is vagy, ugye tudod? Ugyanúgy vagy önzetlen, mint önző, rendíthetetlen és ingatag, fantáziadús és unalmas… és ez egyáltalán nem baj! Mi lenne, ha mostantól nem valami ellenében akarnál mássá válni, hanem mellette? Észre tudod venni, hogy egy adott pillanatban a gondolataidnak az ellenkezője is igaz rád?
Nemcsak akkor lehetsz jó, ha nem vagy rossz!
A saját személyiséged pont neked való. Ne megalapozatlan elképzelésekhez próbáld igazítani magad, hanem önmagadból kiindulva rajzold meg az életedet! Hiszen elő tudsz hívni magadból bármit, ami benned van, pusztán azzal, hogy figyelmet szentelsz neki. Amilyenné most válni szeretnél, olyan biztosan voltál már valamikor, valahol, ha csak rövid időre, ha csak valami apróságban is. Emlékezz vissza: mikor történt, hogy sikeres voltál olyasvalamiben, ami esetleg most nem megy? Ha egyszer már sikerült, akkor képes vagy rá most is. Idézd fel az érzést, hisz ott van benned! Éld át újra, élvezd ki, és engedd, hogy erősödjön! Meglátod, hogy előbb-utóbb kivirágzik.
Tévedés a változást abban az irányban keresni, hogy az eddigi cselekedeteidet mostantól mivel kellene felváltanod, vagy hogy milyen tulajdonságokat kellene lecserélned önmagadban. Ahhoz, hogy az életedből kihozd a legtöbbet, csakis abban kell változnod, ahogyan saját magadat szemléled. Ne arra koncentrálj, hogy mivel nem rendelkezel, mert az zsákutcába vezet. Azt keresd meg, mi minden van benned! Ha megengeded magadnak, hogy mindaz legyél, aki vagy, máris a helyedre kerülsz.
És a helyeden lenni nagyon jó.
engedd magad 