Jó párkapcsolatban élsz? Ahhoz, hogy erre a kérdésre a legőszintébben tudj válaszolni, gondold át, hogy milyen kettőtök között a szex! Mert bármit is mutattok napközben a külvilágnak, este a takaró alatt már csak ti ketten vagytok. És ott semmit sem lehet elleplezni.
Egy kapcsolat hajnalán, a rózsaszín felhők közt még mindkét fél őrületesen vágyik a másikra. A hancúrhegyek közepette szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ez egyszer megváltozhat. A hormonális felpörgés azonban – biológiai okokból – nem tart tovább egy-két évnél. Hiába volt az elején minden magától értetődően csodálatos, ahogy telik az idő, a kapcsolatotok folyamatosan átalakul, és minden változás megmutatkozik az ágyban is. Hiába lehetett az elején egy Michelin-csillagos vacsorához hasonlítani, a szexuális együttlét az idő múlásával sokszor egy metróaluljáróban kapható pizzaszeletté degradálódik. A kezdeti lángolást felváltja a bizonytalanság: “Vajon jól döntöttem, amikor ezt az embert választottam?”
A tartós párkapcsolat, az együttélés egy másik emberrel, valójában hatalmas megmérettetés. Reggelente egymás mellett ébredtek fel, este együtt fejezitek be a napot. A másik ember figyel téged, tanúja mindannak, ami veled történik. Érzékeli mindazt, amit teszel és mondasz, sőt még azt is, amit nem mondasz ki. Nem tudsz elbújni előle.
S ha ez még nem lenne elég, ennek az embernek te sem csak a legjobb oldalát látod. A fehér lovon érkező királyfiról idővel kiderül, hogy idegesítően horkol, büdös a lába, és a Play Station kontrollerjét féltőbb gonddal simogatja, mint bármi mást. És minél több időt töltötök együtt, annál jobban megismered a hülye szokásait, a zűrös múltját, a kibírhatatlan rokonait… Egyre színesebb kép rajzolódik ki róla, amelynek néhány árnyalata lelombozónak, ijesztőnek, vagy akár visszataszítónak is tetszhet. A királyfi időnként sokkal jobban hasonlít egy békához…
Békákkal nem szeret az ember ágyba bújni.
Pedig az, hogy aznap is ott van, melletted, hogy folyamatosan ott van, bármit is gondol rólad, és te bármit is gondolsz róla, az csodálatos dolog.
Hogy hogyan érzed magad az ágyban, az elsősorban tőled függ, és nem attól, akivel vagy. Nézz egy kicsit magadba! Vajon te nem változtál hercegnőből libapásztorlánnyá? Gondolod, hogy rólad nem derült ki semmi hervasztó az együttélésetek ideje alatt? Ő is látott téged gyűrötten, durcásan, megismerte az elviselhetetlen családodat, az irracionális hozzáállásodat, tanúja volt a kudarcaidnak… és még mindig ott van veled! Eszi veled az aluljárós pizzát.
A pizzaszelet sajnos szív alakú tányéron tálalva is csak gyorskaja. Jobb mint a semmi, nem maradsz éhen, de hosszútávon senki sem erre vágyik. A rutinszex, ami olyan megszokott, mint az esti fogmosás, valójában nem tesz hozzá a kapcsolatotokhoz. Ha a szexuális életetek ilyen silány, az azt mutatja, hogy nem látod a valós értékeiteket. Azt hiszed, hogy valamelyikőtök kevés. Nem fogadod el a társadat – és minden bizonnyal önmagadat sem.
Aki ilyenkor feladja, az nem tudja, hogy a békát királyfivá lehet csókolni!
Miért vannak megalapozatlan elvárásaitok egymás felé? Miért ne fogadhatnád el, hogy valamelyikőtöknek (mindkettőtöknek) van egy (sok) olyan tulajdonsága, amely eltér az ideálisnak tartottól? Minden ember különbözik a többitől! Nincsenek jóváhagyott standardok. Csak ti vagytok. Mi lenne, ha ítélkezés helyett inkább elkezdenél máshogyan figyelni?
Vajon észreveszed a sötét árnyalatok között az aranyszínűt? Azt, ami soha nem veszett el, csak megengedted, hogy a külsőségek eltakarják? Bármennyire is szembetűnőek a párod negatívnak ítélt tulajdonságai, hidd el nekem, nem ismered őt! Még saját magadat sem ismered igazán, hogyan is állíthatnád bárkiről, hogy nem tud újat mutatni számodra? Ami miatt annak idején beleszerettél, az megvan most is benne. Hagyd figyelmen kívül, hogy pocakot eresztett, hogy nem tudta megszerelni a lámpát, hogy rákiabált a gyerekre… Csinálj úgy, mintha most találkoznál vele először! Vedd észre azokat a szeretnivaló tulajdonságait, amelyek már annyira természetesek számodra, hogy nem tudatosítod őket magadban nap mint nap!
Tedd vissza a fejére a koronát! Hiszen te magad vetted le.
S ha ő újra királyfivá válik, még ha őszes halántékú, megviselt királyfivá is, engedd meg magadnak is, hogy hercegnővé válj! Hiszen akkor leszel vonzó a másik ember számára, ha te önmagadat vonzónak tudod találni.
Elhiszed, hogy valaki akarhat téged, mindenestül? A szőrös lábaddal, a terhességi csíkjaiddal, az érzelemkitöréseiddel együtt? Elhiszed neki, ha mondja? Miért bünteted magad azzal, hogy nem hiszel neki?
Miért gondolod azt, hogy nem nyílhattok meg teljesen egymás előtt? Az őszinteségnél nincs izgalmasabb! Bízhat abban a társad, hogy bármi történik éppen – akár az ágyban, akár az élet más területén – nem ítéled el, hanem elfogadod őt? Te tudsz bízni benne, hogy bármit teszel és bárhogyan, az a párod részéről elfogadásra talál, kettőtök kapcsolatába belefér? Egy jó kapcsolathoz töretlen bizalom kell!
Engedd be az életedbe, önmagadba, a tökéletlen társat! Add át magad teljesen neki! Így láthatod meg, hogy valójában mindkettőtök tökéletes. És a szex is ugyanolyan önfeledt játékká válik, mint gyerekkorodban a fűben hempergés, vagy a fogócska a homokban, mezítláb. Amikor még nem érdekelt, hogy koszos lesz a ruhád, vagy összekarcolnak az ágak. Amikor még nem foglalkoztál azzal, hogy a játszótársad nem tökéletes, és saját magaddal szemben sem voltak alaptalan és értelmetlen elvárásaid.
Kapcsolódás nem férfi és nő, hanem ember és ember között jön létre. Ennek egyik, de korántsem egyetlen módja a szexualitás. Az ágyban akkor lesz igazán jó valakivel, ha a többi kapcsolódás is jó vele.
Nem kell minden éjszakának fantasztikusnak lennie. Nincs semmilyen léc, amit meg kellene ugrani. Vannak időszakok, amikor távolabb vagytok egymástól, és van amikor közelebb, ez teljesen természetes. Ha azonban elfogadod őt olyannak, amilyen, ha befogadod őt az életedbe úgy, ahogy van, akkor a legnehezebb periódusok után is vissza fogtok találni egymáshoz. Mert semmi sem fontosabb és szentebb annál, mint amikor egy férfi hazaérkezik – egy nőbe.