Gyerekekről

Az iskolai feladatok és a felelősségtudat – avagy kinek az életéről is van szó?

Egyik délután, hazafelé tartva, figyelmes lettem egy párbeszédre a buszmegállóban, egy 8-9 év körüli fiú és az anyukája között. Valahogy így hangzott:

  • Mi volt ma a suliban?
  • Semmi.
  • De angol volt, nem?
  • De.
  • És mi volt angolon? Írtatok dolgozatot?
  • Igen.
  • Miből írtatok?
  • Penszil kész-ből.
  • Hogyan írtad le?
  • Pencil. Cével.
  • Jól van. És miket írtál még?
  • Rabber. Meg blekbord.
  • U-val írtad, ugye? Rubber?
  • Nem úgy kell.
  • Biztos, hogy nem rubber? Szerintem rubber. Na mindegy. Mi van olvasásból? Megjegyezted a házit? Tudod, hogy be kell pakolnod a rajcuccodat holnapra. Hazahoztad a múltkori rajzodat?…

…és az anyuka végigkérdezett minden egyes órai munkát, minden egyes tennivalót. Az iskolatáska az ő hátán volt. Mivel időközben megérkezett a buszom, annak már nem lehettem fültanúja, hogy később rátértek-e arra is, hogy a tanuláson kívül milyen élményei voltak az iskolában, akár jó, akár rossz, hogy ízlett-e neki az ebéd, hogy játszott-e a barátaival…

Biztos voltam benne, hogy az anyuka számára nagyon fontos a fia. A beszélgetésük alatt mindvégig éreztem a hangján a szeretetteljes aggodalmat. Mégis, az egész jelenetet áthatotta egy ártalmatlannak látszó, ám a valóságban annál veszélyesebb félreértés. Ezek a kötelességek – az angol szavak, az olvasás házi feladat, a rajzcucc bepakolása és az iskolatáska cipelése – ugyanis nem az anyuka kötelességei.

Ezek a gyerek feladatai.

Ez az anyuka pedig olyan részletességgel és komolysággal foglalkozott velük, mintha csak a sajátjai volnának.

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke boldoguljon az életben, és ennek érdekében szinte bármit hajlandó megtenni. A saját munkája elvégzése után még otthon együtt tanul a gyerekkel, ellenőrzi a táska bepakolását, észben tartja a dolgozatok időpontjait, a kötelező olvasmányok listáját, beköti a füzeteket-könyveket, felkészül a gyűjtőmunkákra, időnként átnézi a tolltartót és kihegyezi a ceruzákat, összekészíti a sportfelszerelést az edzésre, és szorgalmasan csomagolja a tízóraikat… Nem csoda, hogy annyira ki van merülve – hiszen a fenti felsorolásból legfeljebb a legutolsó az, amit a szülőnek kell megtennie. Minden további a gyerek saját felelőssége. Segítséget természetesen lehet és kell is nyújtani! De ismerni kell a határokat is.

Ha az anyuka mindent elintéz a gyermeke helyett, akkor annak két várható következménye lesz, és egyik sem túl rózsás.

Az egyik, hogy bármilyen sikert is ér el a csemete, az igazából nem az ő sikere lesz, hanem az anyjáé. Ő maga nem fog ezáltal fejlődni.

Megdicsért a tanító néni, hogy szép lett a fogalmazásom! – Persze, mert Anyu gondolkodott helyettem tegnap délután, hogy készen legyek vele. Csak az ő hozzájárulásával lett ilyen jó. Én nem is tudok fogalmazást írni, inkább meg sem próbálom.

Elkészültem az őszi levélgyűjteménnyel! – Igen, mert Anyu mindennap rákérdezett, hogy megvan-e. Magamtól elfelejtettem volna. Én mindent elfelejtek.

Így nagyon könnyen meg lehet fosztani őt attól a lehetőségtől, hogy büszke lehessen saját magára, valamiért, amit ő egyedül vitt véghez. Pedig a sikerélmény nagyon jó érzés, az önbizalmat ez alapozza meg!

A másik következmény, hogy ha a szülő végez el szinte mindent a nebuló helyett, akkor ő nem fog tudni megtanulni felelősséget vállalni.

Otthon maradt a tornafelszerelésed? – Igen, tanítónéni, mert Anyu elfelejtette betenni. Mindig ő szokta bekészíteni, nem én vagyok a hibás!

Nem tanultad meg a verset? – Nem, mert anyukám sokáig dolgozott és nem volt ideje együtt tanulni velem. Nem tehetek róla, hogy ilyen sok a munkája.

“Értem, de ezek fontos dolgok! Ha én nem csinálom meg helyette ezeket a feladatokat, ha én nem figyelmeztetem a kötelességeire, akkor nem lesznek készen!” – mondod. Lehet, hogy ez pillanatnyilag igaz is. Ha végigkérdezed és leellenőrzöd az összes feladatát, annak az lesz a megnyugtató eredménye, hogy a feladatok készen lesznek. De tényleg csak ennyi a cél? Hogy a feladatok meglegyenek? Akkor elég alacsonyra teszed a lécet… “De hát nem hagyhatom, hogy rossz élményei legyenek, hogy pórul járjon, ha elfelejt valamit!” De igen, hagyhatod! Ez az ő élete, az ő felelőssége. A saját tapasztalataiból tud a legtöbbet tanulni. Képes lesz rá, hogy megoldja a problémáit, ha adsz neki esélyt, hogy megpróbálja!

Meddig akarod őt ellenőrizgetni? Amíg meg nem nősül? Hidd el nekem, nem leszel szívesen látott anyós…

Apróságokkal is el lehet kezdeni a felelősség tanítását, mint ahogy másodikos kisfiam tanítónénije is tette. Év elején, az egyik hétfőn arra kérte a gyerekeket, legkésőbb péntekre mindenki hozzon egy üveggolyót. Csak szóban kérte őket, nem írták fel közösen. Nekünk szülőknek pedig körlevélben megírta, hogy szeretne egy próbát tenni, vajon mennyire érzik magukénak az ifjoncok ezt a feladatot, ezért arra kér bennünket, hogy ne említsük a nekik az üveggolyót, hadd jusson eszükbe maguktól, hadd intézzék egyedül. Mondanom sem kell, hogy minden nap azt figyeltem, mikor hozza szóba a fiam a dolgot. Végül péntek reggel, iskolába indulás előtt jutott eszébe. Akkor azonban már sajnos nem sikerült keríteni egyet, mert neki nincs is üveggolyója, csak a bátyjának, ráadásul épp az sincs itthon, mert legutóbb a nagymamánál maradt… Mégsem léptünk közbe, hogy megoldjuk helyette. Mert ebben a történetben nem az volt a lényeg, lesz-e nála golyó az órán, hanem a tapasztalat. Hogy mit kezd egy feladattal, amit teljes mértékben őrá bíztak. A fiamnak eszébe jutott a tanító néni kérése, aminek örültem, ez jó dolog, első lépésnek tökéletes, ezt elkönyvelheti saját sikerének. Ahhoz azonban, hogy teljesíteni tudja ezt a kérést, már mások közreműködésére lett volna hozzá szükség, amit ő sajnos későn ismert fel. Ez a tapasztalat ráirányította a figyelmét arra, hogy bizonyos dolgok elvégzéséhez előrelátásra van szükség. Megnyugtatok mindenkit, a pénteki órán minden gyereknek volt mivel dolgoznia, mert néhányan egynél több üveggolyót is bevittek az osztályba. A tanítónéni nem szidta meg azokat, akik esetleg elfelejtették, csak hagyta, hogy mindenki levonja a saját következtetését. Ez az ügy nem az órai munkáról, hanem a bizalomról és a felelősség tanulásáról szólt.

marbles-628820_1920

Ha meghagyod a gyermekednek az életkorának megfelelő felelősséget, azzal mindketten nyerni fogtok. Ő begyakorolja a felelősségvállalást, annak minden összetevőjével együtt, ami nagy segítségére lesz élete további részében. Te pedig felszabadulsz az önként vállalt stressz alól, és gyönyörködhetsz abban, ahogyan a gyermekedet fejlődni látod.

Engedd neki élni a saját életét! Azzal segítesz neki a legtöbbet.

A Te feladatod az, hogy szeresd őt, bízz benne, és szükség esetén a támasza légy. Segíts neki, ha arra van szüksége – de ne vidd a táskáját, ne éld az életét helyette! Ott van neked a sajátod.

Nagyon jó, ha tisztában vagyunk a kötelességeinkkel, és még jobb, ha teljesítjük is őket. De az a legeslegjobb, ha érezzük, hogy bíznak bennünk, szeretnek minket, érdeklődnek irántunk, fontosnak tartanak minket. Ha minket tartanak fontosnak, és nem a feladataink elvégzését.

És akkor az a beszélgetés a buszmegállóban akár így is elhangozhat:

  • Mi volt ma a suliban?
  • Semmi.
  • Ó, ezek szerint egész nap unatkoztál?
  • Hát, eléggé. Csak angolból írtunk dolgozatot.
  • És hogy sikerült? Emlékeztél arra, amit tanultál?
  • Hát, asszem. De nem biztos.
  • Izgultál?
  • Eléggé. Mert nem voltam biztos benne, hogy menni fog.
  • Ez természetes érzés. Én is szoktam izgulni fontos feladatok vagy vizsgák előtt.
  • Tényleg?
  • Persze! De idővel belejön ám az ember. Neked is egyre könnyebben fog menni, majd meglátod! Én bízom benned. Tudok esetleg segíteni valamiben?
  • Nem tudom. Talán a szótanulásban.
  • Jól van, szívesen!
  • Jó. Otthon játszunk valamit?
  • Rendben, de valami olyat, amiben nekem is van esélyem… Monopolyban sosem tudok győzni, mert Te annyira talpraesett ellenfél vagy!
  • Akkor játsszunk olyan labirintusosat, aminek a kártyáin azok a vicces rajzok vannak! Jaj, most jut eszembe Anyu, hogy még a rajzcuccomat is be kell pakolnom…
  • Akkor azt csináld meg gyorsan, ahogy hazaértünk! Aztán segítek egy kicsit az angol szavakban, aztán játszunk.
  • Jó! Csak hát éhes is vagyok. Nem volt finom az ebéd, valami gusztustalan főzelék volt, csak a húst ettem meg belőle.
  • Hm, nahát, az iskolai ebédek elég talányosak tudnak lenni… Akkor otthon még uzsizunk is valamit. Hú, sokmindent kell csinálnunk ma délután…
  • Ó, akkor mégsem tudunk társasozni?
  • Hát, nem tudom… Van esetleg valami ötleted, hogy hogyan csináljuk?
  • Hát, szerintem először legyen a kaja, aztán bepakolom a rajzcuccot, aztán angolozzunk, szerintem ezeket meg tudom csinálni gyorsan.
  • Szuper! Majd ügyesen végezzük mindketten a saját dolgunkat.
  • Jó! Képzeld Anyu, Peti is gyűjti a focis matricákat, és mutatta, hogy milyen cseréi vannak…

colored-pencil-530838_1920

Az a gyermek, aki érzi, hogy szeretik, érdeklődnek iránta, fontosnak tartják és bíznak benne, az a gyermek magától el fogja intézni a feladatait, és csak megnyugtatás céljából szorul néha ellenőrzésre.

Bízz nyugodtan a gyermekedben, megvan a magához való esze!

Akkor fog jól boldogulni az életben, ha bízik magában. És akkor fog bízni magában, ha Te bízol benne.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s